Megjelent a COMITATUS KÖNYVEK 3. kötete Autonómia és művészet – Zongor Gábor 70 éve címmel.

Zongor Gábor 2023. június 11-én töltötte be 70. életévét. Barátai és kollégái június 1-én egy kis vacsora keretein belül köszöntötték. E köszöntők közül néhányat ebben a kötetben is publikálunk. Nagyon tanulságos volt a találkozó. Az ünnepelt, ahogy illik, nagyon meg is hatódott. Azt a következtetést vonta le, hogy nem tudja mi okból, de úgy tűnik, hogy őt immár 25 évvel azután, hogy felállt a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöki székéből, még mindig szeretik. A köszöntőkből kiderült, hogy volt, aki már a Zongorházaspár Veszprémbe érkezése óta ismeri őket, hiszen ő volt az, aki a városi tanács személygépkocsijával kiment eléjük a vasútállomásra és elszállította őket ideiglenes lakóhelyükre, az állatkertbe.

Többen – e kötet szerkesztőjével együtt – csak az 1980-as évek elején ismerték meg hősünket, de úgy tűnik, mindnyájan megkedvelték. Így volt ez akkor is, amikor Zongor Gábor előbb osztályvezető, majd megbízott megyei vb-titkár, később pedig a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke lett. Ennek a legendás történetéről, mármint, hogy miképp lett elnök a jogász-festőművészből, e kötetben egy külön írás számol be. Mivel Zongor Gábor egészen 2010-ig a megyei közgyűlés tagja maradt, ezért néhányan a hivatalból továbbra is kapcsolatban maradtak vele. Mások, köztük e kiadvány szerkesztői és szerzői, a Comitatus Önkormányzati Szemle révén ma is munkakapcsolatban, és merem állítani, baráti kapcsolatban vagyunk vele. A kötetben tudományos kutatók az akadémikus kutatóprofesszortól a PhD-hallgatóig, egyetemi oktató és nyári gyakorlatos egyetemi hallgató, író és újságíró, aktív dolgozó és nyugdíjas, valamint a még ma is aktív nyugdíjas, egyaránt szerepel. Frissen készült írás éppúgy megtalálható, mint 1990-ben írt, eddig publikálatlan kordokumentum. Ezzel az összeállítással köszöntjük Zongor Gábort, aki saját meghatározása szerint önkormányzati érdekvédő és közpiktor.

További információ >>>

Események

További események >>>

Nincs esemény a közeljövőben.

Hírek

További hírek >>>

Rácz Szilárdot, az MRTT főtitkárát Partiumi Tudományért Díjjal tüntették ki.

Idén első alkalommal került átadásra a Partiumi Tudományért Díj, amelyet a Magyar Regionális Tudományi Társaság főtitkára, Rácz Szilárd vehetett át...

1%

Eredményes szakmai tevékenységünk támogatására kérjük, ajánlja fel személyi jövedelemadója 1 százalékát az MRTT-nek! Adószámunk: 18323038-1-02

MRTT Hírlevél 2024. április 30.

MRTT hírlevél 2024. április 30.   Hírlevél letöltése (pdf) >>>   SZJA 1% •   Eredményes szakmai tevékenységünk támogatására...

Elérhetőség

Magyar Regionális Tudományi Társaság (MRTT)

7621 Pécs, Papnövelde u. 22.

Postacím: 7601 Pécs, Pf. 199.

Tel: +36 72 523 800

E-mail: mrtt@mrtt.hu

Facebook:  facebook.com/mrtt.hu